Ma sikerült befejeznem CC Pokoli szerkezetek trilógiájának első kötetét, és úgy döntöttem, rögtön le is írom a véleményem. A végzet ereklyéi sorozathoz képest sokkal de sokkal jobban tetszett ez a könyv. Betudható talán annak, hogy itt már az írónő "rutinosabb"-nak számított, állt mögötte egy stáb aki segített kibontani neki a szálakat és utánanéztek a történelmi vonatozásoknak amit a könyvben szerepeltetett. Végül is egy nagyszerű story-t hozott létre, úgyhogy alig várom, hogy a többit is a kezembe vehessem.
Beszarás de találtam angyalkarobotos tetkót is miközben a posthoz kerestem képeket a neten.

     SPOILER! A könyv maga CC írói kronológiájának 7 kötete, lényegében a végzet ereklyéi sorozat előtörténetének, tirlógiájának az első része. Maga az elbeszélés 1878. tavaszán kezdődik az akkor tizenéves éves Will  és Jam  a londoni árnyvadászok intézetének megbízásából halálesetek után kutatnak. Így botlanak bele a az eredetileg NewYorkból Londonba utazó, majd később fogságba eső Teresa Gray-be. Természetesen hőseink kiszabadítják az időközben emberből alakváltoztató boszorkánymesterré avanzsálódott Tessit, aki elveszettnek hitt bátyját keresi. Elviszik az árnyvadászok londoni intézetébe a hölgyet, ahol aztán megismerkedik a vezetővel és férjével, és további árva árnyvadászokkal és azok segítőivel. Korábbi könyvekben már ismert figurák is felbukkannak ebben a részben: Magnus Bane, Camille Belacurt és Church.
    A karakterek mint az előző történetben itt is nagyon szerethetőek, lehet velük azonosulni. Korhű viselkedésük és ruházatuk nagyon pontosan körbe van rajzolva, akárcsak színes személyiségük, egyedi viselkedésük.
A kedvenc ilyen részem amikor Will rájön, hogy Tessa veszélyben van az Intézetben és elköti az egyik lovat, végigvágtat egész Londonon, beszalad az intézetbe lekaszabolja a robotokat és megmenti Tessit. Olyan romcsi, tükrözi a férfiak akkori lovagiasságát.  A 19. sz-i London is nagyon részletesen körbe van írva, kerületek, utcák, szórakozóhelyek, épületek, nagyon ügyelt erre a szerzőnő.
    Elég sok idézet az akkori angol irodalomból viszont már nagyon mesterkélté, mondhatni erőltetetté teszi a könyvet, megakasztja a történet fonalát, sokszor nem is vág az elbeszélésbe és felszabdalja a cselekményt. Ezt nagyon nem csíptem ebben a részben, kicsit olyan érzésem lett mint amikor töltőanyagot/térfogatnövelőt adnak egyes élelmiszerekhez. A végén már el sem olvastam, csak átugrottam ezeket a részeket.
   Ebben a könyvben is volt haláleset, ami már védjegyévé vált CC-nek. Elég sokat részletébe, életébe beavatott minket az írónő a később kinyírt karakter életével kapcsolatban, amit nem teljesen értek, remélem lesz még róla szó a további kötetekben, szomorú lennék, ha ez is elsikkadna.
   Az érzéseim nagyon vegyesek voltak, könnyű volt olvasni a kötetet át tudtam érezni a fájdalmat, a csalódás, a szeretetet, a szerelmet szurkolni is szurkoltam, csalódott is voltam, sajnálatot is éreztem de leginkább várakoztam és kíváncsi voltam/vagyok. Úgy érzem ez a könyv az előtörténet előtörténet előtörténete. Várom, hogy kiből mi lesz, hogyan bontakozik ki a cselekmény. Vajon lesz-e mégis gyermeke Tessinek, ha lesz kitől lesz, lesz e benne nagy szerelem, vetélkedés a barátok/parbataiok között. mi lesz a kis mechanikus angyalával és előkerülnek-e Will szülei.
   Sok helyen olvastam, hogy kiszámítható a történet, ezt a véleményt én nem osztom. Jelenleg még nem tudom, ki kivel van, és mi lesz a vége a mesének. Ennek ellenére nem érzem azt mint a Mennyei tüzek városánál, hogy befejezetlen lenne a könyv. Az egyik cselekményszál lezárásra került, de sok másik nyitott maradt így biztosítva van, hogy megvegyem a következő kötetet.

Éééés meg is fogom venni, mert idáig rendben van a story.  10 / 8 adok neki.

 – Camille finoman jár. Mint egy faun az erdőben. Nem úgy, mint egy kacsa.
– Nem úgy járok, mint egy kacsa.
– Én szeretem a kacsákat – szúrta közbe diplomatikusan Jem. – Főleg a Hyde Parkban lévőket. – A szeme sarkából Willre pillantott; mindkét fiú az asztal lapján ült, lábukat a levegőben lóbálták. – Emlékszel, amikor megpróbáltál rávenni, hogy etessek meg velük egy kacsapástétomot, mert szerettél volna kitenyészteni egy új kannibál kacsafajt?
– Be is falták – emlékezett vissza Will. – A vérszomjas kis dögök. Sose bízzatok egy kacsában!

– Talán Agathába szerelmes – jegyezte meg.
– Remélem, nem. Agathát én szeretném feleségül venni. Lehet, hogy ezeréves, de a lekváros sütijéhez semmi sem fogható. A szépség elhalványul, de a szakácsművészet örök.

Will elmosolyodott. – Némelyik könyv itt nagyon veszélyes – magyarázta. – Óvatosan kell bánnunk velük.
– Az embernek mindig óvatosan kell bánnia a könyvekkel, meg azzal, ami bennük van – bólintott Tessa. – A szavak képesek megváltoztatni bennünket.
– Nem tudom, engem megváltoztatott-e egy könyv valaha is – szólt Will. – Illetve van egy, amelyik azt ígéri, hogy megtanulhatom belőle, hogyan változhatok át egy komplett birkanyájjá…

– Tudod – mondta Gabriel –, egy időben azt hittem, barátok lehetünk, Will.
– Egy időben azt hittem, vadászgörény vagyok – felelte Will –, de aztán kiderült, hogy ez csak az ópium miatt volt. Tudtad, hogy ilyen hatása van? Mert én nem.

 – (…) Olvastátok a Csodálatos mechanikus szerkezetek lexikonját?
– Még csak nem is hallottam róla – felelte Will. – Vannak benne titokzatos, ködbe burkolózó, kietlen mocsarak? Szellemszerű leányok, akik romos várak termeiben kísértenek? Egy jóképű hős, aki a gyönyörűséges, ámde nincstelen hajadon segítségére siet?
– Nincsenek – felelte Magnus. – Van egy szaftos rész a fogaskerekekről valahol a közepén, de a többi elég száraz.
– Akkor Tessa sem olvasta – állapította meg Will.