Kávé, frotírzokni, kispárna, és egy könyv avagy így leszek valakiből akár királykisasszony

2016. február 07. 21:18 - Ashni87

Könyvkritika - Cassandra Clare: Hamuváros

A végzet ereklyéi második része

    Csontváros folytatásaként nagyon nagy várakozásokkal és elvárásokkal telve vettem ezt a könyvet a kezembe. Végig fogom SPOILERezni az egész bejegyzést, úgyhogy ha el szeretnéd olvasni a könyvet és még nem tetted, de szeretnél meglepődni akkor ne olvasd el ezt a bejegyzést. Most amikor képek után kutattam több olyan bejegyzésbe is belebotlottam, ami arról szólt, hogy igenis lesz film a második részből, aztán olyan ami azt írta megésem lesz, aztán olyan amiben az is benne volt, hogy 2015-ben kezdik forgatni, olyan is amiben Sigourney Weaver-t vélték az intéző szerepére leszerződtetni. Hogy ebből mennyi igaz azt nem tudom de azt igen, hogy teljesen új szereplőgárdával elkezdték forgatni a tv show-t, ami rettenetes, az eddig kijött 4 részt megnézve. Reméljük, gyorsan abbafejezik, és mégis inkább filmet csinálnak belőle. 

Ím egy kis beleolvasó a könyvbe : ITT!!!

 

 

 

 

 

   
    



 

Könyv címe:

 

Hamuváros

Eredeti megjelenés: 2008. City of Ashes
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve, helye: 2014. Budapest
Fordította: Kamper Gergely
Oldalszám:
416 oldal
ISBN:
99789632452722
   
  Díjak, kitüntetések:                        

 

Gaylactic Spectrum Award Nominee for Best Novel (2009)
   Karakterek:
Alec Lightwood,
Jonathan "Jace" Wayland, Valentine Morgenstern,
Isabelle Lightwood,
Magnus Bane,
Simon Lewis,
Jocelyn Fray,
Luke Garroway,
Clarissa "Clary" Fray

 

Műfaj:
YA, Fantasy,
UrbanFantasy
Sci-Fi Steampunk
   Olvasott kiadás:    

 

saját példány

 

puha táblás

 

Könyvmolyképző,
A  végzet ereklyéi sextológia

 

     Adatlapja:

Molyon , Goodreadson, Livejournal

     Kulcsszavak:

 

YA, vöröspöttyös, urban fantasy, CC, A végzet ereklyéi, KK, Urvban fantasy

 

   Az első könyv mellé téve a második könyvet teljesen kibuktam. Igazából így kezdődött az ismerkedésem a könyvvel. Minkét kötet nem filmes borítójú és már harmadik kiadás. Nagyon szívesen rúgnám seggbe azt a bizonyos szerkesztőt, aki így kiadta a kezéből a második példányt. Az első könyvnél az alcím el van nyomtatva, ha már elnyomták, vagy javították volna ki vagy egész egyszerűen nevezték volna át az egész sorozatot. De neemm most az egyik ilyen a műsikk olyan. A borítók anyaga ugyan ugyanolyan de egy csomó minden máshová került. Úgy döntöttem csinálok róla képet is és bekeretezem mi hol van és miért szar. Még a két könyv gerince is más, tehát a polcon is bugyután fog mutatni egymás mellett, ez tényleg lelombozó. Na nembaj a lényeg, hogy legalább a történet jó lesz és nagy boldogsággal nyitottam ki az első lapot és hajtottam meg a borítót. Istenem, de imádom ezt.

A történetünk ott folytatódik, hogy Valentine a végzet helyhének segítségével megidéztet egy boszorkánymesterrel egy nagyobb démont, Agramont.
Eközben az intézetben:

Alec Jace felé bökött a mutatóujjával. – Ha szinte kihaltak – mondta dühtől remegő hangon –, akkor NEM HALTAK KI ELÉGGÉ. 
– Értem – bólintott Jace. – Szólok, hogy cseréljék ki a bejegyzést a démonológiai tankönyvben „szinte kihaltról" arra, hogy „Alec szerint nem haltak ki eléggé.Ő úgy szereti, ha a szörnyek nagyon, nagyon kihalnak." Akkor elégedett leszel?

Megérkezik az intézetbe Alec és Izabelle testvére: Max és édesanyjuk a szigorú Maryse is. Maryse kiteszi Jacet az intézetből.
Clarry és Simon ezalatt:

– Unom ezt az animét. Fogalmam sincs, mi történik, és egyáltalán nincs benne szex. 
– Hát persze, hogy nincs – mondta Clary, újabb darab csipszért nyúlva. – Az animét az egész család szórakoztatására találták ki. 
– Ha mégsem családi szórakozásra vágysz, ránézhetnénk a pornócsatornákra.

Claryt annyira meglepte a fiú ajkának érintése a száján, hogy teljesen megmerevedett, és a konyhaszekrény sarka után nyúlt, hogy megkapaszkodjon. Simont viszont nem tolta el magától, ő pedig ezt nyilvánvalóan bátorításnak vette, a tarkója mögé csúsztatta a kezét, hevesebben csókolta tovább, finoman szétfeszítve ajkával az ajkát.

Jace a Vérvörös Hold nevű lükantróp kocsmába megy ahol beleköt az ott lévő farkasokba, Maia-ba is, aki egy 17 éves Lükantróp lány végül is Luke a falkavezér vet véget a kakaskodásnak, közben pedig előkerül egy kivéreztetett Lükantróp hulla is. Végül Clary és Simon is előkerül, és Simon megismerkedik Maiaval.  Az egész csapat elmegy az intézetbe, ahol Maryset emlékeztetik a rég múlta.
Jace marad és megvárja az inkvizítort. Az invizítor Csontvársba börtönözteti Jacet. A börtönben éjszaka megejelnik Valentine megöl sok néma testvért és elrabolja a Végzet kardját, de Jace-t nem bántja, csak kiszabadítja.

– Hát nem kispályázik az Inkvizítor. 
– Persze hogy nem. Veszélyes bűnöző vagyok. Talán nem hallottad? –Jace hallotta a maró gúnyt a saját hangjában, látta, ahogy Alec összerezzen, és egy kurta pillanatra gonosz elégedettséget érzett. 
– Azt végül is nem mondta ki, hogy bűnöző lennél… 
– Nem, csak egy nagyon rossz kisfiú vagyok. Állandóan rosszalkodom. Kiscicákat rugdosok. Beintek az apácáknak.

Közben megölnek egy fay-t így az inkvizítor és a Klávé a Hyde Parkba megy, Alec Izabelle és Clary pedig Jacet megy kiszabadítani. Miután kiszabadítják Jacet a temetőkertben összetalálkozna az inkvizítorral, akik a néma testvéreknek jöttek segíteni. Jace elég rossz állapotban van ezért Magnus Banere bízzák a gyógyítását és a "börtönben" szobafogságban tartását is.

– Sziasztok – libbent feléjük Magnus. Ezüstös inge és fekete farmerja fölött nyitott, földig érő zöld selyem köntöst viselt. Bal fülében méretes vörös kő csillogott. 
– Alec, drágaságom. Clary. És a patkányfiú. – Ezzel udvariasan meghajolt a sértődöttnek tűnő Simon felé. – Minek köszönhetem a megtiszteltetést? 
– Jace-hez jöttünk – felelte Clary. – Jól van? 
– Nem tudom – mondta Magnus. – Máskor is szokott mozdulatlanul feküdni a padlón? 
– Mi… – kezdte Alec, de amikor Magnus elnevette magát, visszafogta magát. 
– Nem vicces. 
– Túl könnyen begurulsz. És igen, a barátotok jól van. Kivéve, hogy állandóan elrakja a dolgaimat, és takarítani akar. Most nem találok semmit. Mániákus.

Magnus segítségével főhőseink kupaktanácsot tartanak, és rájönnek, hogy mit is akar Valentine. A démonivadékok vérével a végzet karjával és a kehellyel démonhadsereget akar megidézni és vezetzni akarja őket. Izabelle közben randevút szervez a Tündérkirálynővel. Elmennek hozzá, Clary ujját megharapja egy pixi és ezért csak váltságdíj ellenében engedi el őket a Tündérkirálynő az udvarból.
A váltságdíj egy csók, Jay és Clary között. Amikor a felszínre értek, Simon elviharzott, a többiek pedig az intézetbe mentek. Reggel Simont halottan találják az intézet lépcsőjén mellette Raphael. Elássák Simont egy zsidó temetőben, hogy aztán vámpírrá születhessen újra.

– Folyton a vérre gondolok – mondta Simon. Azzal álmodom. Azzal ébredek. Nemsokára morbid emós verseket fogok írni róla.

Közben Maia-t megtámadják, ki akarják szívni a vérét de megmenekül, Lukenál talál menedéket, ahogy a lábadozó Simon is. Lukot is megtámadják. Jace nem bír tovább tétlen maradni, addig ínoz egy raun démont míg az elmondja neki, hol találja az apját. Egy elhagyatott hajón. Odamegy, hogy kiderítse a tervét. Látja a sok megidézett démont, Valentine kéri, jogy álljon mellé a csatában, de Jace nem teszi...

Szó szót követ... a légyeg a lényeg, hogy a kis csipetcsapat elmegy Valentine hajójára és megharcolnak a Démonsereggel. Kiderül, hogy Jacenek valami rokoni kapcsolata van az inkvizítorral, aki életét áldozza érte. Clary felrobbantja a hajót egy általa rjzolt rúnával. Valentine eltűnik, a démonok meghalnak.


 Aki szeret valakit, annak nincs választása. – Arra gondolt, hogyan szorult össze a gyomra, amikor Isabelle felhívta, és elmondta, hogy Jace eltűnt. Egyetlen pillanatnyi habozás nélkül rohant ki a házból. – A szeretet megfoszt bennünket a választási lehetőségtől.

 

Második résznek tökéletes. Kellően csavarja a szálakat az írónő. Felmerülnek másfajta szálak is. Mi lenne ha Clary Simonnal, Simon Maiaval, Izabelle egy tündérlovaggal... stb. Több lehetőség, mi van ha. A karaktereket is válaszút elé teszi, mindenki más sorsot is választhatna, Simonnak nem lenne kötelező elmennie a vámpírokhoz, Jace kereshetne mást Clary helyett, Alek titkolózhatna Magnussal de nem teszi, Magnus hátat fordíthatna de nem teszi. Az erkölcsi tartás teszi hőseinket azért ami miatt hősöknek tekintjük őket.

– Időnként úgy el tudsz veszni a gondolataidban (…). Jó lenne, ha oda is követni tudnálak. 
– De hiszen tudsz (…). Szünet nélkül itt vagy a fejemben.

– Gondoltad, hogy azért segítek nektek, mert annyira jó a szívem? Vagy én vagyok az egyetlen boszorkánymester, akit történetesen ismertek? (…) 
– Nem – szólalt meg végül –, de te vagy az egyetlen boszorkánymester az ismerőseink közül, aki történetesen az egyik barátunkkal jár. 
(…) 
Alec szólalt meg először reszkető hangon. – Ezzel meg mit akarsz mondani? 
Jace értetlenül nézett vissza rá. – Mivel mit akarok mondani? 
– Hogy vele járok … hogy mi … Nem igaz! – jelentette ki Alec. A hangja több oktávnyit emelkedett és süllyedt, ahogy kordában próbálta tartani. 
(…) – Nem mondtam, hogy pont veled jár – szólt. – Mindenesetre furcsa, hogy tudtad, kire gondolok, nem? 
– Nem járunk – közölte megint Alec. 
– Ó? – húzta föl a szemöldökét Magnus. – Ezek szerint mindenkivel ilyen közvetlen vagy? 
– Magnus!

 

 Végül Valentine megszökik, tehát a köüv részben ismét látjuk. Rájövünk nem is igazán gonosz a a karaktere, csak céltudatos, következetes. Bár a gyerekeit nem nagyon szereti. És az utolsó morzsa pedig, hogy Clary anyukája fel fog ébredni.

-Nem vagyok buta. Össze tudok adni kettőt meg kettőt. Te a rúnáiddal, Jace meg… Hát senki sem lehet ilyen idegesítő valami természetfölötti segítség nélkül.

 

 – Tudja, hogy van ez a családi kötelékekkel, Úrnőm – szólt Jace, aki időközben összeszedte magát. – Gúzsba kötnek bennünket, akár az indák. Néha pedig olyan erővel szorítanak, hogy belehalunk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ashnibookshelf.blog.hu/api/trackback/id/tr528366188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Kávé, frotírzokni, kispárna, és egy könyv avagy így leszek valakiből akár királykisasszony
süti beállítások módosítása