Könymolyképzős ajándékkötetként kaptam ezt a példányt. Először nem nagyon tetszett a borítója, meg alapvetően nem szeretek olyan regénybe belekezdeni aminek még nem jelent meg az összes része, mert vagy beleunok vagy tűkön ülök több évig mire megjelenik a többi. Így vagyok Kagwa vastündéres sorozatával, és Robert Jordannal is így voltam, lám a mester meg is halt és csak a diktafonra felmondott story maradt meg nekünk. Na de vissza Mara észlelésére. Hogy lehet ilyen bugyuta címet/fordítást adni neki? Vagy ez csak engem zavar?! Ééééés ezen a ponton....
Itt a végére is értem  negatívumoknak. Imádtam a könyvet amikor olvastam. Tényleg zseniális első könyves íróhoz van szerencsénk.

Néha az elménk megvéd minket bizonyos dolgoktól, amíg készen nem állunk arra, hogy megbirkózzunk velük.

 Noah felvonta egyik szemöldökét.
– Te meg min somolyogsz ott?
– Sokkal szélesebb körű az érdeklődésem, mint a tiéd.
– Lehetetlen. Amerikai vagy – vágta rá. – És még ha igaz is, csak azért van, mert szeretsz mindenféle szart.
– Hogy létezik, hogy vannak barátaid, Noah?
– Én is ezt kérdezem magamtól minden áldott nap.

    Kézbe vesszük a könyvet és lehet látni milyen szép a borító, domború betűk, fényes hullám csíkok, tényleg nagyon igényes. Csak ezek a "CC nybests. író azt mondja róla" idézetek nem tetszenek, mondjuk egy könyvön sem mutat szerintem jól. A hátulja is visszaköszön a zöld, oké egységes. A gerince tökéletesen szép, a vékony betűk szintén árnyaltak, messziről is jól mutatnak. A borítókép előrevetíti, hogy egy thrillerrel lesz dolgunk, de a kép választás szerintem nem a legtökéletesebb. Mondjuk átvették a külföldi borítót, tehát ebbe nem is kívánok belekötni.Nem azt mondanám, hogy szép, inkább, hogy minőségi munka.
    

– Tetszem neked – folytatta végül. – Nagyon tetszem neked. – Igyekezett nem vigyorogni.
– Nem. Utállak – válaszoltam, remélve, hogy ha kimondom, akkor úgy is lesz.

  A könyv nem nélkülözi a kliséket, van benne pszichoanyu, meghalt barátnő, költözés, új iskola ami fura és nem szereti ott senki a főhősnőnket, csak egy valaki van aki szóba áll vele és az egy kis töpszli furafiú, brit szuperpasi akinek mégis bejön a főhősnő, mert s szuperpasi minden csajnak bejön a suliba de neki az kell akinek ő nem kell. Na tiszta twillightban éreztem magam a 20-50. oldalig. Na jó gonosz dög vagyok tudom. 
  Erősen fogok spoilerezni! Az írónő tökéletesen játszott a cselekménnyel, először a szellemidézős bevezető résszel beijesztett minket, aztán jött a tükörben halott barátnős rész, szuperpara, aztán megnyugodtunk... csak képzelődött már jobban van, aztán sejteni lehetett, hogy mégiscsak van valami túlvilági dolog mikor meghalt a kutyatulajdonos, ezzel ellentétben a szerelmi élete viszont kiteljesült ahogy egyre közelebb került Noahhoz úgy egyre távolabb a normális élettől. Amikor pedig Noah is bevallotta az ő hátterét akkor jött a nagy felkiáltás (Mint a growup 2 ben) Mivaaaan? Remélem itt is lesz majd +1 könyv Noah szemszögéből, jó lenne. És akkor jól fellélegeztünk, hogy királyság, boldogság, és akkor erre mi van? Feltámad/megjelenik/odavizualizálódik az agresszív köcsög EXpasi és még egyet csavar Michelle kisasszony az amúgy is kemény történeten.

Tudtam, hogy meg fogom csókolni, és tudtam, hogy meg fogom bánni.
Ám abban a pillanatban az utóbbi egyszerűen nem érdekelt.

    A fordítással, nyelvezettel voltak gondok, nem is kicsik. Nem szeretem azokat a fordításokat, amik nagyon nyers szövegezésűek, még akkor sem, ha a karakterek káromkodnak. El tudják rontani az egész regényt.
Ilyesmire gondolok, hogy gatya, kaja, pasik... Bár ez nem mindig fordítói hiba, betudom most elsőkönyvességének az írónőnek. 
  Karakterek: A Mara elég szerethető, egyszerű karakter, sodródik a cselekménnyel. A hamupipőkés átváltozást egyszerűen nem lehetett kihagyni, aminek tragédia lesz a vége, ugye, Kedves Michelle kisasszony?!?. Bár nem igazán értettem pont azt a jelenetet. Tehát Mara alacsony, barna széparcú, rajzolós, olvasós, állatszerető iskoláslány, akinek baja van a spanyollal és a matekkel. 

– Kösz szépen! De komolyan, tuti van neked jobb dolgod is, mint reménytelen esetekre pazarolni az idődet.
– Párszaszóul már megtanultam.Mi mással foglalkozhatnék?
– A tünde nyelvekkel.
– Te igazi, ezerszázalékos könyvmoly vagy. Imádom.

– Van értelme megkérdeznem, mit kell majd csinálnom miattad vasárnap?
– Nem igazán.
Oké.
– Van értelme megkérdeznem, mit fogsz csinálni velem?
Ördögien vigyorgott.
– Nem igazán.
Csodás.
– Kell majd hozzá biztonsági szó?
– Az csakis rajtad múlik. – Noah lehetetlenül közel húzódott, csupán centikre volt tőlem. Néhány szeplő bújt meg az állán növekedő borosta közt. – Gyengéd leszek – tette hozzá. Elakadt a lélegzetem, ahogy félig leeresztetett szemhéja alól sandított rám, a vesztemet okozva.
Hunyorogva néztem rá.
– Gonosz vagy.
Válaszul elmosolyodott, és felemelte mutatóujját, hogy gyengéden megbökje orrom hegyét.
– Te meg az enyém vagy – közölte, azzal elsétált.

    Noah. Brit,mély kék szem, szőke, herceg, aki állítólag minden csajszit meghúzott a suliban, de aztán kiderül, hogy mégse. Csomó pénze van, szereti a rendet, és imád olvasni. (CassandraClare: Will&Jam kombó) Kíváncsi vagyok milyen hangszeren játszik :D Tetszik a vicces stílus, de az utalgatásai néha átlépik a túl tenyérbemászó magabiztos férfi imidzset és sértő lesz, vagy leginkább nem oda illő. Mindenesetre feleségül mennék hozzá, no. Tényleg én is szerelmes lettem belé. Benne van a lovagiasság, kedvesség, óvó-vigyázó-előzékenység, erő, szépség. Mit nem adnék érte ha élne Heath Ledger és ő játszaná el egy filmben. Asszem 8 oscar zsebbe! :)

Mara, ha fáradt vagy én meghallom. Ha fáj valamid, én megérzem. És ha hazudsz, én mindig tudom.

Van még két igen fontos szereplőnk, a jófej bátyus aki mindenhol fedez minket, és az üldözési mániás, összeesküvés elméletes alacsony csúnyácska, de okos barát. 

   Nem jöttem rá, mi a varázsa a könyvnek, de nagyon bejött. Úgyhogy alig várom a folytatást.
Összességében értékelésként mondjuuuk... 10 / 9 pontot kap.

Az embernek mindig van választása. 

 – Úristen, olyan vagy, mint a pestis!
– Mint a mesterien megírt, hatásosan visszafogott, mégis nagyszabású és időtlen erkölcsi tanulságú parabola? Nahát, köszönöm! Ez az egyik legkedvesebb dolog, amit valaha mondtak nekem! – felelte szemtelenül derűsen.
– A betegségre gondoltam, Noah, nem a Camus-könyvre.
– Ezt a módosítást figyelemre sem méltatom.