A világirodalom egyik legvitatottabb regényét vettem ki a könyvtárból. Sokat gondolkoztam, hogy írjak-e róla bármit, vagy dobjam vissza a könyvtárba már  a jövő héten. Sőt tulajdonképpen már az eső 50 oldal után is erőteljes késztetést éreztem arra, hogy a sarokba dobjam, szétszaggassam, összetépkedjem a könyvet. Kevés mű  tud ennyire kihozni a sodromból.  4+ csillagosra van értékelve molyon a könyv. 4+! Basszus, ez a szenny...
Mindenki áradozik róla és ez engem mélységesen felháborít. 

Maga az író stílusa, tehetsége teljesen magától érthetően nagyszerű, és egyedi, és utánozhatatlan. Ezt sosem fogom vitatni. Élvezetes volt olvasni a könyvet, a nyelvi kifejezések, leírások nagyszerűek voltak. Az, hogy nem az anyanyelvén írta a művet, hanem angolul, és benne francia szókapcsolatokkal van telez tűzdelve igazán nagy koponyára vall. (Nem hiszem, hogy én valaha képes lennék erre. ) 

A környezetváltozás olyan hagyományos téveszme, melybe tönkrement szerelmek és tüdők vetik bizalmukat.

A téma választás a lehető legeslegrosszabb. Arról már sokan írtak könyvet, milyen a nőideáljuk, hogyan belé szeretnek, vágyakoznak utána, végül pedig milyen boldogok vagy nem boldogok ép attól függően, hjogy megkapják e vágyaik tárgyát vagy sem. De az, hogy ez egy meglett 40es férfi szemével egy 12 éves kislány az egyszerűen undorító, és gusztustalan. Mélyen felháborít, megbotránkoztat. 

Valóban művészet lenne az is, ha József Attila egy kukáról írna verset, de könyörgöm az mégiscsak egy kuka. 

Kérlek olvasó: bármennyire is bőszít beszélyem lágy szívű, betegesen érzékeny, végtelenül körülményes hőse, ne ugord át e lényegbevágó oldalakat! Képzelj el; ha el nem képzelsz, én nem létezem; próbáld meglátni bennem az önnön fertőjének erdőjében remegő őzsutát; még mosolyoghatsz is kissé. Végül is a mosoly nem árt.

Rájöttem valamire. Rájöttem arra, hogy az író csak akkor tud ennyire részletes, ennyire magával ragadót írni, ha a valóságból merít... és itt van a bibi. Ennek az egésznek a problémája amit az egész történet olvasása közben nem bírtam kiverni a fejemből. Freund szerint a könyv akár egy gyermeket is helyettesít, egy könyv az elménk egyfajta művészi megvalósulása. Hát kedves Nabokov óriási probléma van a te beteg elméddel. 

Kedvencei sorrendben a következők voltak: musicalek, gengszterfilmek, westernek. Az elsőben valódi énekesek és táncosok futottak be valószínűtlen színpadi karriert a lét egy lényegében fájdalommentes szférájában, melyből a halál és az igazság kitiltatott, s végül a színpadőrült leányok tiltakozó atyái, fehér hajkoronával, harmatos szemmel, gyakorlatilag halhatatlanul végigtapsolták leányuk mennybemenetelét a mesés Broadwayen. Az alvilág egy más világ: itt heroikus újságírókat kínoztak; a telefonszámlák milliókra rúgtak; és a balfácán durrogtatás merész légkörében gonosztevőket űztek végig a csatornákon és a raktárházakon a patologikusan félelem nélküli zsarvak (én sokkal kevesebb munkát adtam nekik). Végül pedig ott volt a mahagóni táj, a pirospozsgás, kék szemű lóbetörők, a Bömbölő-szurdokba érkező fiatalka-csinoska tanárnő, a tenyészcsődör, a látványos pánikvágta, az ablaktáblába nyomott pisztoly és az üvegszilánkeső, az óriás ökölharc, az ódivatú, poros berendezés szétvert halmai, a fegyverként forgatott asztal, az időzített felbukfenc, az átdöfött, még mindig az elejtett vadászkéstért tapogatózó kéz, nyögés, ököl és áll édes együttroppanása, hasba rúgás, röpülő berendezés, és nyomában a fájdalomözönt követően, mely Herkulest is kórházi kezelésre kényszerítette volna (én aztán tudom), semmi nyom, eltekintve persze a tulajdonképpen előnyös horzsolástól a nekihevült hős bronzszín orcáján, ki éppen átkarolja pompás, pionír aráját.

Nem is csodálom, hogy oly sokan követelték a könyv betiltását. Nem értem, nem érzem át a könyv lényegét. Mi a cél? Mit ad át? Megmutatja a vágyat a vágyakozást, ahogy exponenciálisan nő a beteljesülése és boldogsága Hummbertnek úgyexponenciálisan csökken Lolita naíva kislányos ártatlansága, nimfácskássága. Miért?

Szerettelek. Ötlábú szörnyeteg voltam, de szerettelek. Hitvány voltam, nyers és gyalázatos és minden egyéb, mais je t'aimais, je t'aimais! És voltak időszakok, amikor tudtam, hogyan érzel, és pokoli volt tudni, kicsinyem.

Az elbeszélő karaktere teljesen kiforrott, jól megalkotott személyiség, aki a társadalom  egyéb groteszk képeivel keres magának Önigazolást a tettére, ami megbocsáthatatlan. Lolita a nimfácska egy apa nélküli komplexusokkal küzdő, elnyomott, megnyomorított kislány, aki egy groteszk tükrön keresztül szemléli a világot. Bármennyire is bizonygatta magának Humbert, Lolita ártatlan volt, és tudatlan. Ezt pedig kihasználta a pedopapánk, mélységesen a végtelenségig. 

Most pedig szeretném bevezetni a következő fogalmat. A kilenc és tizennégy éves korhatárok között előfordulnak olyan hajadonok, akik bizonyos, náluknál kétszer vagy többször idősebb, megbabonázott utazók előtt felfedik igaz természetüket, mely nem emberi, hanem nimfikus (vagyis démonikus); ezen választott lények jelölésére a “nimfácska" megnevezés alkalmazását javaslom.

Milyen érzéseket váltott ki belőlem? Megbotránkozást, felháborodást, hányingert, undort, olyan mélységekig, amit nem hiszem, hogy bármely más mű tudna még überelni.

Mindezek mellett ugyan végigolvastam a könyvet, egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni a pedofíliától. Az értékelésem: 3 / 10